Megemlékezés, avagy miként lettem az, aki..

Most nem célom lemenni a gyökerekig leginkább csak elmesélek egy tanulságos esetet.

Még kezdő korisként, de nagy vágyakkal gyakoroltam az előre vagy hátra indított 360-as fordulatot egy négyfokos lépcsőről – írtam, hogy még kezdő! –, ahol is a sokadik kísérlet után valami balul sült el és egy közelebbi aszfalt ismerkedés lett a végeredménye. A történet innen lesz érdekes, lebontom a képkockákat, ahogy megéltem azt a pár pillanatot.

Az aszfalttal való találkozásom  - ami már önmagában is szerencsétlenség – elég szerencsétlenre sikeredett, ugyan is a jobb kezem tenyérrel az aszfaltra beékelődött a testem és az aszfalt közé. Ahogy a mozgási energia vitt előre és a testem nehezedett a karomra, úgy lett világos, hogy vagy addig feszítem a csuklómat, amíg el nem roppan vagy valamit teszek. A legemlékezetesebb momentum ennek felismerésére, hogy a fájdalom egyszer csak megszűnt. Akkor mintha csak valaki megsúgta volna, hogy mit tegyek, a bal karomat is lefeszítettem és a lábaimmal is a haladási irányom felé feszültem, de úgy, hogy minél nagyobb felülettel érintkezzek az aszfalttal. Nem mondom, hogy frankó érzés volt, mert gyakorlatilag beleékeltem magam az aszfaltba, ellenben abban a pillanatban úgy éreztem, hogy már nem mozgok tovább – persze nem valami örült sebességgel indítottam az ugrást –, akkor legalább 10mp-ig csak feküdtem az aszfalton és végig gondoltam a történteket, ekkor határoztam el, hogy sokkal magasabb szinten megtanulok esni.

Így ma is azt vallom, amíg nem esel el igazán, semmit nem tudsz arról, miként is kellene esned. Nem azaz ász, aki még soha nem eset el, hanem, aki tudja, mit kell tennie esés közben. Persze ezzel nem arra célzok, hogy akkor menjünk és essünk, törjük össze magunkat, hiszen pont ellenkező a célom. Ellenben, amíg nem estél nem is mersz megtenni bizonyos dolgokat, mert félsz és ez a téves képzet a fejlődésedben is megakadályoz.

A tanácsom annyi, hogy mesterséges körülmények között extrém módon próbáljunk ki különböző forgatókönyveket. Apró lépésekkel tágítsuk a határainkat – ezzel persze a fejlődés ideje is elhúzódik -, figyeljük a legapróbb részleteket is és a döntő pillanatban bízzunk a képességeinkbe.