János- hegy és Linda

Szombat, készülődünk a tekerésre az első szint menésre. A műtétem óta ez lesz nekem is az első komolyabb szint Linda meg még nem is ment ekkorát egybe, de az arcán nincs kétely. Párszor azért megkérdi - menni fog ez nekem? - amire a megnyugtató válaszom - menni fog!
Csomagoltam ennivalót, lámpákat, innivalót, mindent, ami kellhet. Kicsivel öt óra után indultunk el, szépen kitekertünk - noha a Lágymányosi hídnál a lépcsőt használtunk - a Szilágyi Erzsébet fasorig, majd ott a Budakeszin leágaztunk a csendesebb Zugligeti útra. Itt volt légszomj, de tovább tudtunk menni. A Cinege útra rátérve egy elég komoly emelkedővel találkoztunk, amit Linda szépen vett, de utána a Béla király - György Aladár sarkánál piknikeztünk egy kicsit a forrás tövében, aminek hatására Linda és én is új erőre kaptunk. Itt, hogy a könnyebb utat válasszam a Mátyás királynál mentünk fel, aminek az átka az volt, hogy noha már 410m-en voltunk, de a Tündérhegyi-Jánoshegyire becsatlakozva vesztettünk km 60m szintet, amit vissza kellet mászni. Felérve a parkolóhoz, Linda kicsit még szidott, majd legurultunk Normafához és befejeztük a pikniket. Majd kicsit csúszkáltunk és megcsodáltuk a város fényeit. Egyértelműen ez volt a legjobb rész. Innentől már gurulás volt haza felé. Visszanézve egy pár kilométer hiányzik a logból - éppen tesztelem az új sports treckert, meg telefon kombót - de valahol 50 és 60km között és 500m szintet mentünk. Amíg nem kapcsolom be a világítást, mér a kerékpár órám is és a tetején volt 440m szint, amit mentünk. Büszke vagyok Lindára, mert feljött, pedig sokan nem bírják végig ezt a távot és igen vannak benne kemény részek, de nem toltuk a bringát sehol! Hozzáteszem Linda a Cube-al jött, amiben egy 8 sebességes agyváltó van, azért nehezebb is beosztani a sebességet így még sebb eredmény!

Kimerészkedtem Diósdra.

No nem egyedül! Meg amúgy is egyedül ritkán szeretek tekerni. Már napközben kétszer megmáztam a Gellért-hegyet csak, hogy érezzem a ritmust. Meg kell hagynom az első mászáskor nem voltam biztos benne, hogy felfogok érni, mert annyira gyengének éreztem magam – talán a tudat vitt fel – a lényeg, hogy felértem. Haza felé is megmásztam egyszer, akkor már kellemesebb volt kb 6 percbe került felérni, ami azért elmondja, hogy nem hajtottam ki magam, a Nexus 8 volt kettesben is :)

Majd este átgurultam HJános-hoz, hogy kicsalogassam Diósdra. Lámpákat felcsatoltuk és kiindultunk, az első kis kapaszkodó bemelegítésnek jó volt, könnyebben ment mint gondoltam, majd elérkeztünk a Homokbányai utcához. Ez az a szakasz, amin érdemes edzeni, nagyon rövid szakasz és brutális emelkedés. Szerencsére ez is gond nélkül ment. Innen terveztünk egy kis terepezést, de szép nagy sár volt minden felé, így letettünk róla. A napi szint ~500m környékén volt, igaz részletekben, de nem éreztem megterhelőnek ismét.

Megtaláltam, de eláztam.

Még hétfőn délután három óra környékén láttam, ahogy előttem a János-hegy környékén gyülekeznek a zivatar felhők. Majd az időkép.hu viharjelzését lapoztam fel - igen ezt itt a reklám helye! -, ahol tudatosult benne, hogy jó eséllyel elázok vagy soha nem lesz meg az adó. Így lendületből lerohantam a tárolóba és már toltam is ki a paripát.
Meglepetés a Szabadság hídnál ért, mert az emberek hagyat-homlok futva menekültek át rajta, miközben a háttérben a Gellért-hegy felől sűrű sötét felhő tolta az utcákból lezúduló ember tömeget. Nem akartam becsatlakozni és esélyeket is latolgattam, arra valószínűsítve, hogy meglesz-e az adó, de végül becsatlakoztam a tömegbe és látszólag én is ott hömpölyögtem a tömeggel. Az utam többi része eseménytelennek is mondható, de a merőlegesen álló utcák azért megtréfáltak, mert a szélárnyákból kikerülve meg-meg dobott. Már a Lágymányosi híd alatt is elhaladtam, amikor is lélekben már letettem a megtalálásáról, de ekkor miközben le suhantam a 6-os úton az aszfaltozott részre a szemem sarkából elcsíptem egy fura alakzatú műanyag dolgot - még, hogy nem jó a szemem! -. Visszafordultam és kezdet körvonalazódni, hogy rá van írva valami - gyorsan felkaptam - cateeye, hoppá megtaláltam, de hol a csavar? - mert telhetetten vagyok - nem találtam sehol és eddigre már esőféle is elkezdett cseperegni. Így fogtam a nyúlcipőt és elkezdtem száguldozni a gyorsforgalmin.
A fekete leves. Elérkeztem a lámpákhoz - ami piros volt, miért is lenne más? - és vártam, hogy áthaladhassak, csak vártam, már 2 perce ott vagyok, amikor leszakadt az ég, bizony 1 perccel később, már mindegy volt, nem kellett sietnem.. Noha a lámpa 5 percig piros volt, amikor is az autós, motoros és biciklis társadalom egy emberként fellázadva úgy döntött, márpedig ez zöld és átmentünk. Hálás vagyok minden vezetőnek, mert bizony úgy zuhogott, hogy én alig láttam, de mindenki szépen kikerült így haza érkeztem és konstatáltam, hogy alsónadrágig eláztam. Linda 10 perccel később és egy Lágymányosi hídnyi átkeléssel bizony cefetebbül festett, mint én. Ő nyert :)

Elhagytam az órám adóját.

Reggel sikerült elhagynom a cateye órám érzékelőjét - az adó egységet - a villáról - mindig is éreztem, hogy merev villa, szar rögzítési rendszer és ez lesz - valahol ezen a szakaszon. A Közraktár utcánál bent mentem a parknál és azt gyanítom lehet ott rázta le az út minősége az érzékelőt.. a Hajóállomás utcának a végéig mentem fel és követtem a 6-os bringa utat.

Felvet ez bennem egy másik kérdést.
Ha autóval kátyúba hajtok és tönkre megy valami a kocsin, akkor azt fizeti a főváros..
Jelen esetben, ha haza felé nem találom meg élhetek-e a főváros felé panasszal és követeléssel? Tudom szar rágásnak is lehet nézni, de tegnap megint a Csepeli "biciklis" úton kellett közlekednem és biztos csuklott valaki..

Nem szép, de az enyém.

Nyújtom, nyúlik.

Mozgatom, mozog.

Hajlítom, fáj.. de hajlik.

Amennyire elnézem, a hegből már szőr nem fog kinőni. A cysta helyén még egy óriási púp van. A másik oldalon még dagadt, de mitől?

Újra!

A hétvégén némi terepezéssel is megfűszereztük a kerekezést. Linda jött a Cube-al én meg a Meridával - ez a szokásos felállás. Tervbe volt véve egy Csepel körüli kisebb kör. A házak közötti kacskaringózás után a bányatavak felé vettük az irányt "nézzük meg azt a szép színű tavat!" - felkiáltással. A tó tényleg szép volt, mélykék, nem is értem évek óta ilyen "kioldott ásványi anyagok miatt" - Linda tudományos válasza. Majd nemsokkal később jött a fekete leves, már eddig is összevissza pocsolyákat kerültünk - Lindának hatalmas piros pont 9/10 nő már üvöltött volna, hogy ez így nem jó! -, de ezután ért az igazi meglepetés. Egy autónyi széles meder jobb oldalán lévő gazos peremen kellett egyensúlyoznunk, hogy ne a sáros vízben vánszorogjunk. Majd 30m után ez a lehetőség is elfogyott és csak a víz marad meg mi ketten a bringákkal. Ekkor jött a mentő ötletem és meder jobb oldalán a gátra feltoltunk a bringákat, majd haladtunk tova, az utunkat pecások tarkították, meg a tó látványa. Viszont mit tesz a sors, áldozatául estünk, hogy miként jön rá az emberre a szapora a természetben és ezt az ott tartózkodó pecások tudtunkra is adták, barátjuk bizony szarik a susnyásban. Innen már a tekerésünk eseménytelennek számít. A térdem rendben van, de erőltetni nem nem akartam. Pörgetek és haladok. Az egész móka végül valamivel 20km felett állt meg.

Minden rendben lesz.

Most már biztos vagyok benne. Egyre jobban mennek a hétköznapok. Az erősítés, hajlítás, nyújtás.

Tervezzük az úszást és újra nyeregben vagyok :)

Anyukám meglepett egy nagyon jó sebtapasszal, CUTIFLEX a neve. A bringázás pedig kell, terhelés nélkül mozgatom és erősítem a lábam, a legjobb, ami lehet!

Hideg-meleg borogatást is vettünk még a múlthéten egyszerűen remek! Compress blue cold warm, a neve. De a Lidl-be is lehet kapni többfélét Linda kígyószerűt vett, két darab volt a dobozba.