Megemlékezés, avagy miként lettem az, aki..

Most nem célom lemenni a gyökerekig leginkább csak elmesélek egy tanulságos esetet.

Még kezdő korisként, de nagy vágyakkal gyakoroltam az előre vagy hátra indított 360-as fordulatot egy négyfokos lépcsőről – írtam, hogy még kezdő! –, ahol is a sokadik kísérlet után valami balul sült el és egy közelebbi aszfalt ismerkedés lett a végeredménye. A történet innen lesz érdekes, lebontom a képkockákat, ahogy megéltem azt a pár pillanatot.

Az aszfalttal való találkozásom  - ami már önmagában is szerencsétlenség – elég szerencsétlenre sikeredett, ugyan is a jobb kezem tenyérrel az aszfaltra beékelődött a testem és az aszfalt közé. Ahogy a mozgási energia vitt előre és a testem nehezedett a karomra, úgy lett világos, hogy vagy addig feszítem a csuklómat, amíg el nem roppan vagy valamit teszek. A legemlékezetesebb momentum ennek felismerésére, hogy a fájdalom egyszer csak megszűnt. Akkor mintha csak valaki megsúgta volna, hogy mit tegyek, a bal karomat is lefeszítettem és a lábaimmal is a haladási irányom felé feszültem, de úgy, hogy minél nagyobb felülettel érintkezzek az aszfalttal. Nem mondom, hogy frankó érzés volt, mert gyakorlatilag beleékeltem magam az aszfaltba, ellenben abban a pillanatban úgy éreztem, hogy már nem mozgok tovább – persze nem valami örült sebességgel indítottam az ugrást –, akkor legalább 10mp-ig csak feküdtem az aszfalton és végig gondoltam a történteket, ekkor határoztam el, hogy sokkal magasabb szinten megtanulok esni.

Így ma is azt vallom, amíg nem esel el igazán, semmit nem tudsz arról, miként is kellene esned. Nem azaz ász, aki még soha nem eset el, hanem, aki tudja, mit kell tennie esés közben. Persze ezzel nem arra célzok, hogy akkor menjünk és essünk, törjük össze magunkat, hiszen pont ellenkező a célom. Ellenben, amíg nem estél nem is mersz megtenni bizonyos dolgokat, mert félsz és ez a téves képzet a fejlődésedben is megakadályoz.

A tanácsom annyi, hogy mesterséges körülmények között extrém módon próbáljunk ki különböző forgatókönyveket. Apró lépésekkel tágítsuk a határainkat – ezzel persze a fejlődés ideje is elhúzódik -, figyeljük a legapróbb részleteket is és a döntő pillanatban bízzunk a képességeinkbe.

Szeretem a Velencei-tavat!

Ez meg mi volt!?

Tegnapi tekerésen - terem - valami olyan történt, amit eddig csak kint fordult elő velem. Talán érthetőbb lesz, ha a napot leírom. Mert valami irgalmatlan álmatlansággal ébredtem meg fél hat környékén, de végül csak 6'24 kor kászálódtam ki az ágyból, de semmi sem esett túl jól.
Végül 18'30-ra mentünk tekerni Lindával.
Mikor felszereltem az órát, már láttam, hogy érdekes edzés lesz, mert 7x volt a pulzusom. Pörgettem/aludtam, töprengtem. Végül elkezdődött az edzés és a felsőtestre helyezte a hangsúlyt. Hozzáteszem nem tartottam a ritmust, nem tudtam koncentrálni, de 110-120bpm el vettem az akadályokat, azaz az aktív pihenés zónából sem tudtam kikeveredni. Monotonnak tűnt az egész, tényleg lenyomtunk rengeteg virtuális fekvőtámaszt, többször megcsókoltuk a bringa orrát. De semmi. Majd a közepe környékén jöttek olyan edzések, amikor úgy gondoltam végre lehet tekerni, így betekertem rendesen az ellenállást és nyomtam és húztam, ahogy kell.
Így végül elértem, hogy AVG: 130, azaz gyakorlatilag, mivel az edzés második felét tudtam megnyomni, mára stresszmentesnek kell lennem. Ami bejött! Mert jól aludtam, kipihent is vagy, semmin sem problémázok. Ennyi előnye volt.

Állítólag ez egy állóképességi edzés volt, de nem éreztem annak, igaz nem is csináltam ritmusra. 

Mászás, tekerés-tekerés, tekerés, mászás, mászás

Napokra bontva is, de a múlt hetem így alakult.
A dupla tekerés az jót tett, mert a második menetben már jobban tudtam figyelni - hiába is, addigra melegszek be - és jobban is éreztem magam.
A két egymást követő mászást kicsit soknak éreztem, de szerencsére nem volt probléma, mert másnap csak lazító mászást csináltam. Meg olyan megmutatom milyen is a mászás.
Még régről tudom, hogy heti két mászással egész jó formában tudom magam tartani - nem csak vegetálás -, ezekre pedig úgy szoktam készülni, hogy elsőnek állóképességit megyek, majd a következőn pedig erőnléti mászáson vagyok.
Gyakorlatilag a kerékpározásra is ezt próbálom meg ráültetni.

A pulzusról is írnék pár szót. A dupla edzés emelném ki:
AVG: 147bpm
MAX: 179bpm
Ami említésre méltó, hogy az elsőn a pulzusom végig 150 környékén és felett volt. Volt benne egy érdekes rész is, aminél majdnem eldobtam magam, mert azt hittem nem tudnak már megfingatni, a kiállva hegymenet majd sprint ülve/állva kombináció után, aztán betettek egy olyat is, hogy állva spint, de hátranyomott csípővel. Itt eldobtam a pulzusom. A második részén azt hittem, soha nem fog megmozdulni, mert laza 110-120-al végeztem a gyakorlatokat, de végül voltak olyan gyakorlatok, hogy felkúszott.

Mindjárt megörülök!

Na azért annyira véresen komolyan még sem, de az eszem majdnem eldobtam. Tarok szépen haza fele, nem messze az otthonomtól útban van egy buszmegálló. Ahol meglepően nagy tömeg – így vasárnap – várja a buszt. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki sikongat, a másik meg üvölt és végül egy srác/apuka egy lányt dob az úton elém, azzal a felkiáltással, hogy “Üsd el!!!!!” - anyád! A lányt, nem visszarántotta, amikor oda értem – gondoltam szórakozik –, hanem ténylegesen a ruhájánál fogva még jobban kilökte. Persze kikerültem és nem történt semmi érdemleges, de érzésem szerint még is csak megért egy figyelem felkeltés.

Hülyék voltak, vannak és mindig is lesznek! Vigyázzatok magatokra és a másikra is.

Tavaszi metrózás

A jó időre való tekintettel - még múlthéten vasárnap - úgy gondoltam kikellene menni a szabadba megnézni milyenek a terepviszonyok. Meg a kíváncsiság is hajtott, hogy az erőnlétem milyen ahhoz képest, hogy csak teremben tekertem. Így gondoltam, menjünk egy János-hegyi karikát, ami önmagában még nem nagyszám, de ezt egy szuszra kell megcsinálni.
Bevallom meglepetések hada volt ez a tekerés, mert erőnlétileg nem voltam bajban, ugyanakkor a “szokásos” légzés összeesés most is megtörtént, igaz akkor már a Víztoronynál tartottam és fellélegeztem. A következő meglepetés Normafánál ért, ahol bekell valljam meg kellett állnom, mert én ott ilyet még nem láttam:
A kamerát nem sikerült az elejétől elindítani, mert akkor annyira sokan voltak, hogy egyszerűen beragadtam.
Majd folytattam az utam a Kilátóhoz és onnan le, majd vissza a Mátyás Király út felé.
Nem egy világbajnok átlag:

Inni márpedig kell!

Igen, inni kell. Csak nem mindegy, hogy miből teszed. Forró nyári napon, ha fordult már elő veled, hogy csak arra vártál egy kegyetlen kitekerés után “fent kortyolok egy jó hűsítőt, az majd helyre tesz!”, majd előveszed a kulacsod és kortyolsz, csak a hűsülés elmarad, hirtelen nem tudod mi történt, gondolkozol - ez most mi volt? –, de sok időd nincs töprengeni, mert egy újabb akadályt kell kitekerned. Majd minduntalan megszokod ezt az érzést és már nem is törődsz vele.
Remélhetőleg valamennyi megoldást fog hozni az életembe ez az okos kis szerkezet.
Camelbak CHILL

Most télen is kipróbáltam, miként küzd meg a hideggel. Egy óra után is langyos volt a beletöltött langyos víz. Örültem neki
Gramm mániásoknak 104g, a Mások Topeak 700ml kulacsom 82g.

Mossál már kezet!

Avagy, hogyan edzünk a munkahelyünkön is.

Hozzávalók:

• Néhány kulturálatlan kolléga
• Egy férfi mosdó
• A férfi mosdó kilincse

Akár a poszt itt meg is állhatna, mert szerintem már többen kerültünk, abba a helyzetbe - "Én ehhez a kilincshez ugyan hozzá nem érek!" - tetézve a gondolataidat, hogy valaki éppen a piszoár után egyenesen az ajtót célozta be elsődleges menekülési útvonalként.

Nincs kilincsfóbiám, de nem szeretem mások mocskos keze után megfogni azt.. ezért megosztom ajtónyitás tapasztalataimat.

Van az úgynevezett lengőajtó, ezt simán csak testtel belöki az ember. Populáris helyeken - "plááááza" - lehet találkozni a labirintus megoldással - amire odaérsz, már úgy is mind1 -, de persze itt is akadnak ajtósak, aminél jellemző, hogy bejutáshoz húzni kell kijutáshoz nyomni - ecsetelnem sem kell, hogy csak kifelé vagy jó.. befelé a napi szemetet is megkapod az emberektől, én előtte utána mosok híve vagyok -. Ebben az esetben kilincs könyökkel lenyom és ujjvégekkel a felső pár cm kihúzod az ajtót vagy, ha nem szeretsz idiótának tűnni vársz valakit aki bemegy előtted - azért ez is fura -. Ennek a fordítottja, az olyan helyek, amelyeknél valamilyen megfontolásból nem kifelé menet kell nyomni az ajtót, ilyenkor nincs mese tornázni kell és edzeni az ujjra, az esetleges huzat leküzdése miatt is. Bizony a sokan itt véreznek el a huzat miatt..

Majd jönnek a szépségek megfejelve extrával, ami munkahelyemen is van két ajtótípus.

Mind a kettőnél süllyesztve van az ajtó mind két irányból..

Az egyiknél viszont kb 10mm rés tátong a tok és az ajtó között, ki-ki vérmérséklete - ujjvastagsága - szerint edzhet.

A másik a kegyetlen, nincs rés csak kb 5mm-es zárcimke, ehhez még szélcsendes időben is edzetnek kell lenni, de ha húzatván a folyosón elhaladó kollégák csak néznek, hogy az üvegajtón keresztül ki az isten szerencsétlenkedik.. vagy éppen nagy szusszanással nyitja az ajtót. Ez vagyok én!

Akár oda-vissza edzés módnak is jó lehet a campus fal, amivel erősítheted az ujjat ajtónyitáshoz vagy edzésben tarthatod falmászáshoz:

Komolytalan vagyok!

Nagyjából két hónapja elkezdtem újra mászni, ez az idő egybeesik azzal, hogy kerékpár felkerült a falra és csak nagyritkán jön le onnan. Egyszerűen nem sikerült egyeztetni a munka, tanulás, otthon, edzés kombinációt. A mászásba megpróbálom a rendszert belevinni, jelenleg hetente egyszer eljutni terembe, majd jelenleg teremben tekerni valami hihetetlen izzasztó kúra keretében és a lehetőségekhez mérten a szabadba is kint lenni. Hogy szemléltessem a sikereket, az elmúlt kéthavi mérlegem + 6kg. Még szerencse, hogy súlyokkal húzockodom, mert most nagy bajba lennék. Bármennyire is furcsán hangzik még pár kg-os eltérést is eléggé észrevesz a testem.

Persze volt bőven süti evés, kajálás, minden, ami bűn. De két napja már annyira úrrá lett rajtam, hogy a szabadban kellene tekerni, hogy este kimentem. Elég hamar rájöttem, hogy simán hozhattam volna a síkesztyűt – ezt télen csak a hegyekbe szoktam használni –, mert az ujjperceim az első pillanattól fogva megutáltak és nem engedelmeskedtek a parancsaimnak – a hidegtől elzsibbadtak. Erős túlzás volt az előbb, hogy télen a hegyekbe, mert az idei szezonban még nem voltam kint télen hegyen, de jelenleg még lent is piszok hideg van így nem akaródzik kimenni terepre, főleg nem egyedül.

A térdem is egyre furcsábban működik a hidegben, néha nagyon fáj, de persze másképpen mint a műtét előtt – talán ezért nem keseredtem még el. Jelenleg abban látom a megoldást, hogy edzem és tornáztatom. Kicsit olyan érzés ez mintha béna lennék, ott az erős comb és vádli, ellenben nem tudok csinálni vele egylábas guggolást, mert berosálok.

Összességében, komolytalan vagyok!