Leküzdöttem!

A minap olvasgattam a bikmag cikkét Na, megyünk? Kicsit elfogott a merengés, noha nem rendelkezem sok évtizedes bringás múlttal és a szituáció sem hasonlít. De emlékeim már vannak, melyeket az idő megszépített. Egy nem is oly rég megesett élményről van szó, talán november tájékán történt egy HHH, János-hegy kör alkalmával. A HHH-ig felérve már-már rutinszerűen haladtunk, Budai alsó rakpart, majd a Szépvölgyi úton fel, a végállomásnál fel jobbra kicsit szenvedni, a parkoló után fel jobbra a sorompót megkerülve - itt néha cselezni kell, a víz szépen kimossa! - a pingpong asztalánál meg pihenni. Majd suhanunk le valahol.. A választásunk ezek után a a Hűvösvölgy Máriaremetei út és innen a Szépjuhászné útjára esett. Ezen a ponton éreztem, hogy fel kell adnom a tekerést.. fáztam, eléheztem, rövid volt a nyeregcső őszinténszólva minden bajom volt. Ami igazán erőt adott - ezért szeretek társaságba is menni - a társam, bizony, ha János nincs ott akkor visszafordulok és hagyom az egészet.. végül a játszótérhez érve azt gondoltam, hogy a kilátóig már igazán nem megyek fel, de felmentem végig szidva villanyoszlopokat - "Még egy?! Ne ez már az utolsó lesz!!! áááá csessze meg ott a következő" - a képekből látszik, hogy köd volt és db nem tudom mennyi van ott - mostanra megint elfelejtettem.
A lényege az írásnak, hogy ez idáig mindig bennem volt "Na, megyünk?", de itt megéreztem milyen a másik oldal akárhogy is nézem egy szép emlék nekem.