Reggel felkelek, a lábamon véraláfutások, mindenhol bevérzések a vádlimig. Fasza.
Lábamat nem merem kinyújtani, de ha akarnám se tudnám. A fájdalomcsillapító síkján már régen túl vagyok. Valami nagyon durva cucc kellene ide, de azt csak vényre lehet kapni, persze az nincs. Nem érdekel várok a csodára. Délután négyre megyek vissza az orvoshoz, elmondom mi van, elmormol valami varázsigét és jobb lesz. Ezért egész háromig nem vettem be semmit, hogy majd előtte érjen valamit, gondoltam. Így végig ágyban forgás, leírhatatlan fájdalommal telt az idő. Szerencsére autóval tudtunk menni, így én csak a rendelő előtt kipattantam a kocsiból és felmentünk.
Jöttek az emberek, Balázsnak a mankón kívül - ezért olyan mint egy csecsemő – nincs nagy baja. Majd jött egy lány, akinek hasonló műtétje volt, mint nekem. A saját lábán jött BKV-val. Elbeszélgettünk, Ő már 3 éve halogatja a műtétet. Neki is zsibbadt a lába a bokájáig, de nem ott és nem akkora cysta volt a lábában.
Bemegyek az orvoshoz – feküdjek fel az ágyra – felfekszem az ágyra. Majd jön és megtapogatja a térdkalácsom – egy pillanatra eltorzul az arcom és összeszorítom az öklöm, fáj, rég éreztem ilyet. Majd elmondja - teli van alvadt vérrel, lekell szívni. Nem lelkizünk a folyamatról sokat, egyből előveszi a fecskendőt – és most egy enyhe szúrást fog érezni. Felkészültem rá, hogy képzeletben kilépek a testemből és csináljon, amit akar. A szúrás maga enyhe volt, de az ízületi tokig nyomta a tűt – ekkor visszatértem és megmarkoltam az ágy szélét, szerencsére masszív volt az ágy, nem sikerült átszakítanom. Tíz percig szívta a vért 4-5x fordult, Linda sokat segített jelenlétével, bár Ő rosszabbul volt állítása szerint, mint én – gyanítom az eltorzult arckifejezésem miatt. 70ml lett leszívva a fecskendő csavaros volt, így nem kellett mindig megdöfnie – hála az orvos tudománynak – az utolsó szívásnál, olyan helyre nyomta a tűt, amitől még a halott is visszatérne, de én biztos átrendeztem az ágyszélét. A megpróbáltatások után, a jutalom, hogy a térdemnek térd formája kezdett lenni.
Szinte azonnali megkönnyebbülés volt, éreztem folyamatosan, hogy a lábamat egyre jobban tudom kinyújtani. A bevérzések, pedig annak köszönhetőek, hogy ez a vérömleny nyomta az artériákat és bizony nem kevés terhelést kaptak. Még ellátott pár tanáccsal – no semmi lelkizés – majd utunkra indultunk.
Már a kocsihoz is simán eltudtam sétálni, sokkal kevésbé volt megterhelő. Újra visszatért az életkedvem!
A nap további része jegeléssel és pihentetéssel telt. A lábamra még mindig nem merek úgy ráállni. De inkább csak a félelmet kell leküzdeni – na meg azért izomláz és mindenféle dolog van ott –, amiket majd megoldok.
Végre jót aludtam ismét. De a nyaralással kitudja mi lesz.. jön a rosszidő. Már 2nap elment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése